home


A Versek szódával produkció - rendhagyó irodalomóra sorozatainak gimnazista közönségére is építve - olyan alkotótábort szervez, ahol a művészetek iránt fogékony és maguk is alkotó (14 és 20 év közötti) fiatalemberek tapasztalt alkotók szakmai irányításával műhelyfogásokat leshetnek el, különböző stílus- és formagyakorlatokat végezhetnek az irodalom és az előadóművészet területén.

Szemináriumi foglalkozás keretében vers- és prózaíró kurzusokat tartunk, valamint drámapedagógiai helyzetgyakorlatok formájában előadóművészeti foglalkozást. De sor kerül kreatív természetjárásra is, amelynek személyes megfigyelései az írásművészeti kurzusokat is gazdagíthatják.

Az írásművészeti foglalkozások 10-10 fős csoportokban zajlanak. A táborban összesen 40 diák vehet részt: a vers szemináriumon 20, a próza szemináriumon 20. Az előadóművészeti foglalkozásokon és a kreatív természetjáráson pedig mindenki egyaránt részt vesz.

A szemináriumok délelőtt zajlanak majd. Az ebéd utáni órákat egyéni műhelymunka vagy sportjáték tölti ki, illetve kreatív természetjárás pedagógus vezetésével. Esténként kulturális-játékos programokat szervezünk, két alkalommal vendégelőadók is érkeznek. A záró estén mindenki bemutatja majd tanárai segítségével, hogy miket alkotott a tábor ideje alatt.

A tábor szakmai partnere a Magyar Írószövetség, amelynek elnöke, Szentmártoni János személyesen felügyeli a munkát, és előadást is tart majd.

Technikai információk

Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével, valamint egy maximum egyoldalas motivációs levéllel és egy maximum egyoldalas saját alkotással lehet.

A tábor helyszínére Budapestről autóbuszt indítunk a nyitó nap reggelén 10 órakor, és ugyanezt visszafelé is biztosítjuk. Aki nem veszi igénybe a buszt és egyénileg utazik a tábor helyszínére, kérjük, mindenképp jelezze a jelentkezési űrlapon.

Aki még nem múlt el 18 éves, annak szüleitől kézzel aláírt, pár soros engedélyt kérünk!

A tábor helyszíne

Fatornyos Fogadó és Erdei Hotel

2624 Szokolya, Királyrét, a Börzsöny-hegység délkeleti lábánál

www.fatornyosfogado.hu

A fogadóban a tábor teljes ideje alatt kizárólag a hallgatók és tanáraik tartózkodnak, valamint természetesen a kiszolgáló személyzet.