Szentmártoni János (1975)

költő, író az ELTE BTK magyar szakán szerzett bölcsészdiplomát 2000-ben. 1989-1996 között a Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagja. 2000-től tíz éven át a Magyar Napló versrovatának és könyvkiadójának felelős szerkesztője. Majd' egy évtizedig szerkesztette Az év versei című közkedvelt és reprezentatív antológiát. 2010 novemberétől a Magyar Írószövetség elnöke. Egy tizenötéves kislány édesapja.

Kötetei

Útszéles magány (versek, Stádium Kiadó, Budapest, 1995.), Madárjós (versek, Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1998.), Itt a papíron (versek, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001.), Eleven csónak (esszék, kritikák, tanulmányok, Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2004.), A másik apa (versek, Stádium Kiadó, Budapest, 2005.), Ulysses helikoptere (versek, Tipp-Cult - Parnasszus, Budapest, 2008.), Ballada hétköznapi díszletekkel (válogatott versek, Stádium Kiadó, Budapest, 2010.), El perro ( A kutya , válogatott versek spanyolul, BlueBird Kiadó, Miami, 2010.), Calul lacurilor ( Ló a tavon , válogatott versek románul, Proema Kiadó, Nagybánya, 2011)

Főbb díjai

Gérecz Attila-díj (1995), NKÖM Édes Anyanyelvünk verspályázatának első díja (2004), József Attila-díj (2007)

(Mostanában haldoklik...)

Mostanában haldoklik bennem egy költő.
Verssorait már rég nekem adta.
Postán, e-mailben küldözgette,
vagy ajtóm résén dugdosta be olykor.
Segítenék rajta...
de utamat vakpalik állják,
morognak rám bokornyi komondorok.
Szobájában még ég a villany,
virrasztok vele nyikorgó kapunak dőlve.
Akarom, hogy tudja: én vele vagyok.
A versei nélküle csak kőmondatok:
ablakot dobok be velük,
vízen kacsáztatom őket...
Becsapok gyanútlan megrendelőket.
Meg kell valahogy mentenem.
Hogy újra az lehessen, aki voltam.
Evezzünk együtt a szétdőlt versek
gerendái közt elsikló hajóban.
Az életem szavakkal ő kötözte össze,
bár igazán komolyan sohasem vett.
Meg kell gyógyítsam őt.
Nehogy a végén magát főbe lője.
Tudom, nem menthetetlen.
Érzem az idegekben.