Szabó T. Anna

Szabó T. Anna egyszer már járt nálunk annak idején Kiss Judit Ágnes vendégeként. Idén végre önálló est keretében beszélgethetünk a költővel, aki 1972 június negyedikén született Kolozsváron. A gimnáziumot Szombathelyen végezte. 1991-ben Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakos hallgatója lett, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Tagja, majd később néhány félévig tanára az Eötvös József Collegiumnak. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban rendszeresen közöl verseket, esszéket, rövidprózát. Író, műfordító (többek között James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker írásait fordította), tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír.

Hogy milyen volt 1987-ben áttelepülni Magyarországra, mennyiben inspiráló, hogy az ember házastársa (jelesül Dragomán György) is író, és hogy a fényképezés hogyan kerítette hatalmába a költőt, az decemberben minden bizonnyal kiderül.

Verseskötetei

A madárlépte hó (1995), Nehézkedés (1998), Fény (2002), Rögzített mozgás (2004), Elhagy (2006), Villany (2010), Holló Lali (2011), Tatoktatok (2012), Kerített tér (2014)

Díjak, ösztöndíjak

  • Petőfi-díj (1996)
  • Soros-ösztöndíj (1997)
  • Déry Tibor-díj (2000)
  • Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2001)
  • József Attila-díj (2002)
  • Vackor-díj (2003)
  • Kavics-díj (2003)
  • Zelk Zoltán-díj (2004)
  • Arany János ösztöndíj (2005)
  • Tokaji Írótábor díja (2005)
  • Mozgó Világ Nívódíja próza kategóriában (2006)

Elhagy

Elárul és elhagy .
Kilök magából és elhagy.
Önmagát adja ennem és elhagy.
Ringat és elhagy.
Talpam simogatja, fenekem törüli,
hajamat fésüli, elhagy.
Orrom az illatát issza, ölel:
"Soha nem hagylak el!" Elhagy.
Áltat, mosolyog, súgja: "Ne félj!"
Félek és fázom, és elhagy.
Este lefekszik az ágyra velem,
azután kioson és elhagy.
Nagy, meleg, eleven, fészekadó,
csókol és dúdol és elhagy.
Cukorral tölti a két tenyerem,
tessék, ehetem: elhagy.
Sírok és ordítok, úgy szorítom:
foghatom, üthetem, elhagy.
Csukja az ajtót és hátra se néz,
nem vagyok senki, ha elhagy.
Várom, ahogy remegő kutya vár:
jön, ölel, símogat, elhagy.
Ő kell, mert nélküle élni halál,
felemel, melegít, elhagy.
Ketrec a karja, de ház az öle,
vágynék vissza, de elhagy.
Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,
idegen, idegen, elhagy.

Ott a világ, lesz más, aki vár!
Lesz majd benne , kit elhagyj.
Csukd be az ajtót, vissza se nézz:
várni a könnyebb, menni nehéz,
lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul,
mindig lesz, aki vár, aki fél,
mindig lesz, aki vissza se tér,
megszül, és meghal, és elhagy.