Ladik Katalin

A '70-es években egy szokatlan jelenség tartotta izgalomban a magyar és újvidéki irodalmi életet. Ezt a jelenséget Ladik Katalinnak hívják, amely előtt akkoriban sokszor értetlenül állt a közönség. Nem sejthették akkor, hogy az olykor meztelenül mutatkozó költő, színésznő performanszaival a költészetet kívánta radikális és roppant modern eszközökkel megújítani. A vizuális líra és a testi kifejezés művészetének közegében azóta is a nyelv vezeti ezt az életművet, mely a képzelet és a nyelv közös forrásvidékéről táplálkozik, a világ és az élet erotikus, vagyis vágyközeli és halálos igézetében.

Ladik Katalin Újvidéken született, és az utóbbi húsz évben felváltva él és alkot Újvidéken, Budapesten és a horvátországi Hvar szigetén. Az úgynevezett írott költeményekkel párhuzamosan hangkölteményeket és vizuális verseket is alkot, előadóművész, kísérleti zeneművek és hangjátékok alkotója és vokális előadója, képzőművész, továbbá a happening, Mail Art, akció műfajában is tevékeny.

A 60-as évek végén tűnt fel szürrealista, erotikus hangvételű verseivel. Ladik Katalin a nagyon kevés magyar költők egyike, aki eklatáns módon szemlélteti, hogy a költői közlés nyelve az írott kódrendszeren túl a hangban, a látványban, a mozdulatban, a konkrét akusztikai és vizuális artikulációban valósul meg a maga teljességében. A költő jelenlétével, vagy csak a hangjával, vagy a képzelet írásba kódolt formáival tehát tested ad a szónak, a nyelvnek. A hanggal, a nyelvi közlés testi realizációjával az ember - többnyire anélkül, hogy gondolna rá - már a köznapi érintkezésben is testet ad a nyelvnek. A nyelvet tudatosan alkalmazó művész azonban kiváltképpen gondol erre különösen olyan költő, mint Ladik Katalin, aki költészetében a nyelv valamennyi kiterjedését alkalmazza: írott szövegköltészetét a magyar kritika itt-ott már méltó helyén kezeli; az ezeken alapuló vagy ezektől független fónikus, vagyis hangköltészeti munkáit már csak a nemzetközi művészi élet ismeri első vonalában.

Díjai

• Kossuth Lajos-díj (1991)
• Hollandiai Mikes Kelemen Kör-díj (2000)
• József Attila-díjjal (2001)
• a Szerb Köztársaság Nemzeti Kulturális díja (2009)
• a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (2012)

Színészi munkásságáért

• Újvidék város Októberi díja (1967)
• Vajdasági Hivatásos Színházak Szemléjének 1. díja (1978)
• Szerbiai Drámai Művészek Egyesületének 1. díja (1979)
• Magyar Televízió Elnöki nívó díja (1980)
• Vajdasági Hivatásos színházak Szemléjének 1. díja (1986)

Kötetei

Ballada az ezüstbicikliről (1969), Elindultak a kis piros bulldózerek (1971), Mesék a hétfejű varrógépről (1978), Ikarosz a metrón (1981), A parázna söprű (1984), Kiűzetés (1988), Jegyesség (1994), A négydimenziós ablak (1998), Fűketrec (2004), Élhetek az arcodon? (2007), Belső vízözön (2011), Ladik Katalin legszebb versei (2012)

A fákat mind megnöveszteni!

Aztán eltűnhetsz. Egyre többen utaznak
egy másik valóságba.
Ez a kert, maga a tiltakozás.
Lám, nem látni már emberi arcot.
Munkaterápia-versírás. Mindenki művelheti,
aki a lóhoz hozzáilleszti a saját fejét.
Ebben a kertben aztán eltűnhetsz.
Mivel egyre kevesebben maradunk,
egy szívességet tehetsz az utókornak :
költészeteddel sikeres patkányirtást hajthatsz végre.
Elszántnak lenni ott, ahol már a kétkedés is
ego-tripnek számít - önmaga ellensége
ki nem oltja magába a szegfűt és a narancsot.
Aki megcsinálta a történelmet:
a maga képére megalkotott egy délutánon.
Őrületét beléd oltotta egy nemzeti parkká nyilvánított Kertben,
ahol már a giliszta is ellenzéknek számít.
Helyjegyet vett magának a forradalomba.
Ez a kert nem sikít már neked szegfűt, narancsot.