Csender Levente (1977) író Székelyudvarhelyen született, 1991 óta él Magyarországon. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-kommunikáció szakán végzett 2003-ban. Novellákat ír, számos magyarországi és határon túli folyóiratban publikál, írásai jelentek meg angol, spanyol, szlovák és román nyelven is. Két gyermek édesapja.

Kötetei

Zsírnak való ( novellák, Magyar Napló K iadó , 2003 ), Szűnőföldem ( novellák , Magyar Napló K iadó , 2006 ), Fordított zuhanás ( novellák, Magyar Napló K iadó , 2010 ), Murokszedők ( novellák, Magyar Napló K iadó , 2013 ), Un dia habra che contarlo (novellák spanyol nyelven , Silueta K iadó, Miami , 2014) , Egyszer majd el kell mondani ( válogatott és ráadás novellák, Magyar Napló K iadó , 2015 ).

Főbb díjai

Tokaji Írótábor nagydíja (2012), Magyar Művészeti Akadémia Könyv-Nívódíja (2015).

 

"Ennek a Kelet-Európának soha nem lesz vége. Csődbe ment a cégem. Festékpatronba öltem mindenem, körbetartozás, tudod, hogy van ez, a válság meg ugye, sutty, elvitte. Pesten nem tudtuk fizetni az albérletet. A feleségem félállásban rajzot tanított. Koptatta a sok grafitot, a színes ceruzát ő vette a gyerekeknek a saját pénzén, a fizetése egy fél albérletre se volt elég. Hazamentünk Balkányba anyámhoz, tirpákföldre, hogy majd a tetőtérbe beköltözünk. Ott a nagy ház, mondta, aminek ő a negyedét se lakja be, menjünk oda. Kifestettük, rendbe raktuk, akkor meg jött a vihar, nem is vihar volt, hanem tornádó, és benyomta a nagy ablakot, megtöltötte a tetőteret vízzel. Jó, hogy meg nem fulladtunk. A fejemen kopogott a jég. Míg száradtak a falak, anyámmal kiültünk a kapu elé a padra, és végignéztünk a falun, ott az új részen, ami a hetvenes években épült, és elkezdtük a lakókat osztályozni házszám szerint: munkanélküli, munkanélküli, alkoholista, munkanélküli, alkoholista, alkoholista, alkoholista, alkoholista, munkanélküli, van munkája, de alkoholista, közmunkás, közmunkás, közmunkás, munkanélküli alkoholista, alkoholista, az asszony dolgozik. Amióta anyámról lemondtak az orvosok, jól van. Mellrákja volt ilyen-olyan áttétekkel. A szomszédban lakik egy természetgyógyásznő, a Mari, aki minden nap gyógyította, igazából, azt hiszem, hogy inkább kidumálta belőle a rákot, mert annyit beszélt, hogy a ráksejtek beledöglöttek. Minden reggel átjött és nyomta. Azt nem bírja a rák se. ( Mágus , részlet)